Az első, nagy népszerűségnek örvendő kézi-konzol a GameBoy volt, amit a világhírű Nintendo dobott piacra 1989-ben, először Japánban, majd Észak-Amerikában, és végül 1990 Szeptemberében Európában is. A gép a negyedik generációs konzolokhoz tartozott - annak ellenére, hogy 8bit-es volt a rendszer. A Nintendo jókor - és jó termékkel - lépett be a kézi-konzol piacra. Veszteni valója nem igazán volt, hiszen 89'-re eléggé megerősödött, világhírű konzolokat fejlesztett ki, és mivel licenszelni kellett a játékokat a rendszerükre - jelentős bevételre tett szert.

A Nintendo-nak volt már egy Game & Watch nevű kézi-konzol próbálkozása, amit 1980-ban kezdtek értékesíteni. Azonban közel se tudta felülmúlni az eredeti GameBoy sikerét, lényegében minden fiatal megvolt őrülve érte, divathullám indult - nekem is volt természetesen (mint manapság a mobilok... hmm. nem nyűgöznek le annyira, mint anno a GB).

A gép látszólag nagy, nehéz, eléggé szögletes. És ez így is van! :) Mondjuk nemrég újra ellenőriztem, és a fogása kellemes, a gombok kézre állnak - de tényleg nehéz mai szemmel. 4 darab ceruzaelem szükséges a működtetéséhez, amivel 10-12 játék órát lehet eltölteni. Természetesen érdemes kivenni az elemeket, ha nem használod, hogy maximalizáld az élettartamukat. A legjobb újratölthető elemet venni, hamar megtérül a - magasabb - ára! Összehasonlításképp, egy GB-vel egyidős kézi-konzol az Atari Lynx 6 db ceruzaelemet használt, és csak 4-5 óra tiszta játék időt kínált ezért cserébe...

A gép bal oldalán lehetőség van adaptert kötni a géphez, használj 6V-ot, és legalább 250mA-t (nem gyári, univerzális adapter esetén). Fülhallgatót, vagy hangszórót is köthetsz hozzá, a gép alján lévő 3.5mm-es csatlakozóba.

A gép jobb oldalán alul a hangerőt állíthatod, felül pedig ún. "link-kábel" segítségével összeköthetsz két GB-t (sajnos, mindkét gépen csatlakoztatni kell egy-egy példányt a játékkazettából).

Az első játék a Tetris volt, a legnépszerűbb pedig a Pokémon Red, Blue, Green - több mint 30 millió fogyott mindkét játékból.

Térjünk a lényegre :) A gép egy egyedileg módosított 8-bites Sharp LR35902 (4.19 MHz) CPU-val volt felszerelve. Hasonlóan az Intel 8080-hoz, a Zilog80-as regiszterek teljesen hiányoznak belőle. Mivel relatíve kis gépről van szó, csak ez az egy - erősen felfejlesztett - CPU kapott benne helyet, és gondoskodott a grafikától kezdve a hang generáláson át mindenről. 8 Kb S-RAM, és 8 Kb videó RAM-al rendelkezett. A játékkazetták ROM-ja lehetett 256 kb, 512 kb, 1 Mb, 2 Mb, 4 Mb, és 8 Mb-os is, ez az adott játék igényeitől függött. A hang generálása fejlettnek mondható technikailag, de azért erősen korlátozott (összesen 5 hangsáv). A gép ugyan csak egy hangszóróval rendelkezik, de fülhallgatóval sztereó minőséget produkál. A kijelzője 160 x 144 pixeles, LCD, 2-bites paletta (4 szürkeskálás árnyalat). A képfrissítése (frame rate) 59.7 képkocka másodpercenként.

A Nintendo mindig újszerű ötleteivel aratott nagy sikert. Az eredeti GameBoy és a GameBoy Color-ból összesen 118.69 millió darab talált gazdára. Nekem nem volt sok játékom hozzá, mégis maradandó nyomot hagyott bennem, és úgy látszik sokan vannak még így!