Egy méltánytalanul elfelejtett lemezformátum, az 1980-ban piacra kerülő LaserDisc (LD). Valójában ez volt az első kereskedelmi forgalomban kapható optikai lemez adattároláshoz! A LaserDisc fektette le a technológiát, ami elvezetett a későbbi optikai lemezek megalkotásához (CD, DVD és Blu-ray). Három vállalat a Philips, MCA és Pioneer közösen fejlesztette ki. Egyaránt volt NTSC és PAL kódolású formátuma. A CLV típusú lemezek 60 perc, a CAV lemezek 30 perc videót tudtak tárolni mindkét oldalon.
Tekintsd meg a videókat a cikk végén!
A CD és DVD lemezeknél jóvolta nagyobb (és nehezebb!), egy vagy kétoldalú lemezeken videót, hangot, vagy akár adatot is lehetett tárolni. Sőt, a két sztereó hangsáv lehetővé tette, hogy például az egyiken rendezői kommentárok, vagy extrák legyenek. A videókhoz az egyes fejezetek kezdési pontját is tárolta, így akár a DVD lemezekhez hasonlóan, nagyon rövid időn belül (pár ms) lehetett fejezethez ugrani, vagy tekerni a lejátszás helyén. Ebben a tekintetben jóval kényelmesebb volt mint az akkoriban - ugyan elérhetőbb árazású - mágnestekercses technológia a VHS. Ráadásul a LaserDisc-be véglegesen beégetett adat nem degradálódott minden lejátszás után mint a kazettákban a tekercs. Hiszen lézer olvasta le az adatot, és nem ért hozzá a tároló anyaghoz.
Úgy hirdették, hogy a rajta lévő adat túléli az ember élettartalmát. Ez persze nem teljesen igaz, főleg akkor ha gyengébb minőségű műanyagot és ragasztót használnak a lemez előállításához, vagy gondoljunk a felületi sérülésekre, a fény és hő behatásokra. A "lézer rohadás" nem csak a LaserDisc-et hanem a gyenge minőségű CD, DVD, Blu-ray lemezeken is megjelenhet. Ezek apró kis fekete pontként jelentkeznek, majd egyre nagyobb folttá alakulnak, és természetesen ez olvashatatlanná teszi a "fertőzött" területen tárolt adatot. Ez abban nyilvánul meg, hogy a film bizonyos részeinél fekete a kép, vagy az utolsó képkocka ismétlődik. A LaserDisc lejátszók megpróbálták felismerni és korrigálni a hibás képkockákat. Míg mondjuk a kezdeti DVD film lemezeken ha korrupt volt a videó adat, akár a lejátszás is megszakadhatott.
További hátránya, hogy még a nagyobb kapacitású lemezeken is csak 60 percnyi videó fért el egy oldalon. Így a lemezt manuálisan kellett megfordítani a lejátszóban. Egy idő után válaszképp készültek olyan lejátszók, amikben mindkét oldalon voltak lézer olvasófejek, így a lejátszás folyamatos maradt. Sőt, még olyan masinák is voltak, amibe két lemezt lehetett betenni, és négy fej olvasta mindkét lemez mindkét oldalát :)
Mivel a fejezeteket is tárolta a lemez, hamar kitalálták, hogy ezt játékgépekben is ki lehetne aknázni. Biztos ismeri a kedves olvasó azokat a könyveket, amiben nem lapról lapra kell a történetet olvasni, hanem az számozott fejezetekből áll, és azok között kell lapozgatni attól függően mit szeretnénk cselekedni a kalandban a főhőst alakítva. Nos, a LaserDisc technológia lehetővé tette az "interaktív film" fogalmának megszületését!
A legegyszerűbb játékokban csak iránygombokat kellett püfölni. Később megjelentek olyanok, amiben többféle gomb közül kellett a megfelelőt gyorsan lenyomni amikor a képernyőn megjelent egy kis kép vagy üzenet. Ha elég gyors volt a játékos, a filmben vagy rajzfilmben szerencsésen alakult a cselekmény, ha pedig elbénázta akkor egy gyors fejezet váltással egy negatív cselekmény játszódott le. Képzelhetitek, hogy ez mennyire jópofa lehetett a 80-as években, amikor a számítógépek és játékgépek grafikája hozzá se volt mérhető egy valódi élőszereplős filmhez képest! Kicsit ez a kalandjáték szerű elgondolás új erőre kapott a 90-es évek elején a 3DO konzolban. Voltak olyan játékok amiben lézeres pisztollyal kellett élőszereplős filmekben lövöldözni (pl. Mad Dog Mcree). Ezek a LaserDisc-es kalandjátékok nagyon hangulatosak voltak a maguk korában. Rengeteg közülük japán rajzfilmekre épültek. És mivel a mangák nem voltak akkoriban még népszerűek Amerikában, így fordulhatott elő, hogy egy-egy laserdisc kaland 3 különböző manga sorozatból lett összevágva :)
A játéktermi gépekben természetesen kiegészítő processzorok és alkatrészek is segítették, hogy komolyabb laserdisc alapú játékokat lehessen készíteni, amik túl tudnak lépni az egyszerű fejezethez ugráláson.
Most pedig lássunk néhány példát:
Astron Belt (1983) - Sega
Nagyon harcoltak az elsőségért, de végül csak a második LaserDisc játékként jelent meg. Elég bugyuta játék, amiben úgy tűnik mintha nem sok múlna a játékoson... :) A videó felvételeket állítólag egy Japán filmből kölcsönözték, de egyesek sejteni vélik hogy Star Trek-es vágóképek is feltűnnek néhol.
Dragon's Lair (1983)
Amivel elindult a műfaj, és a LaserDisc felemelkedése, a játékiparban. Néhány hónappal előzte meg az Astron Belt megjelenését, és véleményem szerint sokkal igényesebb. A szituációkat ha elrontja a játékos, az nem jár rögtön azzal hogy vége a játéknak, hanem folytatódik tovább a kaland.
Road Blaster (1985) - Data East
A történet szerint a főhős feleségét egy motoros banda ölte meg, így rajtuk kell bosszút állni. Japán mangán alapszik, de kibővítették néhány egyedileg elkészített jelenettel. A későbbi játékok során egyre inkább felhagytak az egyediséggel, hiszen rengeteg idő volt a kézi rajzolású jelenetek elkészítése.
Továbbá itt már pontokat is lehet gyűjteni, sokkal interaktívabb a játékmenet. Megadott számú próbálkozás áll rendelkezésre.
Ninja Hayate (1984) - Taito
A Taito remek animációja vegyítve a LaserDisc technológiával. Kicsit bugyutácska játék, de a Ninja téma egyedivé teszi. Itt is pontokat kell gyűjteni, és tulajdonképpen csak jó reflexet követel meg a játékostól.
