Eszembe jut mekkora sikere volt a kórházas témát feldolgozó TV sorozatoknak a 90-es évek folyamán (pl. Vészhelyzet). Újabban pedig "továbbfejlesztett" kiadásukat élik ezek a sorozatok (pl. Dr. House). És erről egy játék élmény, a Bullfrog által fejlesztett Theme Hospital jut az eszembe. 1997-et írtunk, és megjelent a Bullfrog egyik legkifinomultabb, és humorosabb, stratégiai játéka. Nem törzsgyökeres DOS játék, mert Windows-ra is megjelent, de mégis ide sorolom, hiszen a DOS éra egyik utolsó nagy durranása.

A humor fontos része a játéknak, a karakterek animációja, és a kezelési módok mind nagyon viccesek. Ennek ellenére, a játék vérbeli stratégia, sok-sok menedzselni való aprósággal! Az izometrikus, előre renderelt 3D grafika, és az abszolút győztes MIDI zene még tovább növelte a játékélményt.

A játékban kórházigazgatóként kell belefolyni mindenféle feladatba. Ez a játék is pályákra van osztva, ha egyszemélyes játékban kezded a karriered. Először egy kis méretű, nem túl forgalmas félreeső kórházat kell felépítened. Ezt némiképp gátolja, hogy az alaprajzot készen kapod, mely magában foglal nem beépíthető külső területeket is. Tehát a sikeres építkezés a szobák okos méretezésében és elhelyezésében áll vagy bukik (későbbi pályákon, az is szempont hány van egy bizonyos szoba típusból).

Minden pályán el kell érned bizonyos elvárásokat - pályánként eltérő -, hogy lezárd ottani karriered, majd tovább állj egy - még problémásabb - kórházba. Az új kórházak (pályák) mind egyre nagyobbak, és több kihívást kínálnak.

Rögtön kezdésnek, kétféle dolgot tudsz építeni. Ezeknek az ikonját a képernyő alján látod. Az elsővel új szobákat hozol létre. Először válaszd ki a szoba típusát, majd a konkrét szobát. Szobatípus pl. a Diagnosis (diagnózis), vagy a Treatement (kezelést nyújtó szoba). A legáltalánosabb szoba a Diagnosis >> GP Office, ugyanis itt kell minden új betegnek jelentkezni.

De, előtte nézzük a második építhető kategória a tárgyak, berendezések. Ezek közül sokfélét eltudsz helyezni a folyosókon. A szobákban csak bizonyos tárgyak engedélyezettek. Sőt, vannak kötelezően elhelyezendő tárgyak is a szobák esetében. Pl. a GP Office áll, 1 asztalból, 1 iratszekrényből, 1 bejárati ajtóból. Opcionálisan lerakhatsz konvektort, növényt, poroltót, és kukát. Tipp: Ezekre szinte mind szükség is van, de az elhelyezés nem mindegy. A személyzet nem szereti a túl hideget vagy túl meleget - a páciensek esetében ez némiképp árnyaltabb.

Ha megnyitod a kórházat (kezdéskor zárva van, hogy tudj építkezni), jönni fognak a páciensek - pályától függő intenzitásban. Első utuk egy Reception Desk (recepcióhoz) fog vezetni. Recepciót csak folyosóra rakhatsz le. Ha fel lettek véve a rendszerbe, akkor második utuk a GP Office. Ha sokan várakoznak egy szobánál (a GP ilyen), helyezz el Bench (padot) a közelében, mondjuk a fal mellé. Egyesek úgy alakítják ki a folyosókat, hogy a szobák ugyanabba a térbe nyílnak, és középen egy dupla sor padot raknak le. Ez több helyet foglal, és nem biztos hogy a legjobb megoldás - habár esztétikailag biztos :) A szűk folyosók sem fenntarthatóak ugyanakkor!

A páciens ezután - realisztikusan - egy olyan szakaszba lép amikor diagnosztizálják, a GP Office-ból elküldik ide-oda, a leletekkel pedig visszamegy a GP-be. Egy idő után - ez függ a GP-ben lévő doktor tapasztalatától - megszületik a végkövetkeztetés: induljon a kezelés! Már csak egy útja van a páciensek, és megszabadul a kórtól, legyen szó felpuffadt arcról (bloated head), váratlan izzadásról (unexpected swelling), vagy a tipikus pszichés problémáról az Elvis kórról. :)

A játék egyik aspektusa, hogy minden pályán több más kórházzal versengsz. A szempontok között van a kórház bevétele, a népszerűség, tisztaság, halálozási ráta ... Ha már szóba jött: a játékban meghalhatnak a páciensek, ha túl sokáig tart a diagnózis. Ha ez bekövetkezik, összeesik és szó szerint jön érte a kaszás és elviszi - ez az animáció! Ez annak a jele, hogy valami nincs rendben a kórház működésével, a szobák kialakításával, vagy az orvosok szakértelmével. Előjel: túl hosszú a szobák várólistája, és a beteget "csak ide-oda küldik" a diagnózis szakaszban. Te, mint igazgató dönthetsz úgy is, hogy elküldöd a beteget, vagy átirányítod egy rivális kórházba. Utóbbi kicsit nemesebb, de a lényeg ugyanaz: ne rontsa a statisztikát, és ott talán meg is gyógyul...

Szerencsére már az első pár pálya után építhetsz Training Room (tanulószobát), hogy tovább képezd az orvosaidat. Sőt, a legrangosabb professzori szintű orvosaidat viszed magaddal a későbbi kórházakba! A doktorok 3 féle rangot viselhetnek. Egyes kezelőszobákban csak második vagy jobb doktor dolgozhat. (Hasonló funkció a Heroes című játékban is van, de ott a hősökkel.)

Nem csak a tárgyakat, de a doktorokat is felkaphatod bármikor egy erre szolgáló eszközzel :) Ez stratégiailag is fontos, hiszen te gyorsabban átvariálod a kórház dolgozóit, mint hogy ők maguk átmennének egy másik szobába. Sőt az AI nem is kifejezetten akar okos lenni. Elvileg vannak viselkedési minták, és erre lehet következtetni a doktorok adatlapján látható pár mondatos bemutatkozóból. Légy résen, és ezt elolvasva dönts, hogy felveszel -e egy alkalmazottat. Általában a humoros, vagy pozitív bemutatkozók jó munkaerővel kecsegtetnek :)

Természetesen doktorok mellett szükség van recepciósra, nővérre, takarítóra. A takarító (handyman) 3 feladatot lát el, és az adatlapján be tudod állítani mi legyen az ő személyes prioritása: Javítsa a berendezéseket, locsolja a növényeket, takarítson. Bizony, a páciensek szemetelnek, olykor még hánynak is... Kellemetlen ha épp járvány van :S

Az összesen 20 pályából álló kihívás során egyre többféle betegséget fedezhetsz fel, ugyanis fejleszteni is kell a játékban. Ha pl. nem fejleszted ki a helyi betegségeket nem tudod majd ellátni a pácienseket. Az új betegségek kezeléséhez nem csak a betegséget, de a szükséges eszközöket is ki kell fejleszteni külön. Ehhez a Research Department szoba fog kelleni, és némi kutatási alany...

Kár lenne tovább feszegetni, hogy mennyire jól ki van dolgozva a játék. Elég keveset meséltem, a többit neked kell felfedezni. Tipikusan erre mondják, hogy instant-klasszikus játék!



Videó


Online Játék


Csalások

Pálya választás

Indítsd a játékot a "hospital -L x" paraméterrel, ahol x egy pálya szám legyen.

Pálya átugrása

A táblás képernyőn (mielőtt egy új pályára kerülsz), üsd le a C billentyűt, majd kattints egy mezőre, hogy arra a pályára ugorhass.

Patkány vadászat

Üsd be a 7287 számot a faxgépbe hogy a következő pálya előtt egy patkány vadászós mini játék jöjjön.

Kódok

Először aktiválni kell a csalás módot. Ehhez nyiss meg egy zöld színű fax üzenetet, és a faxgépen üsd be a 24328 számot, majd nyomd le a nagy gombot. Miután visszatérsz a játékba, használd a következő kombinációk egyikét:

Hatás Kód
+ $2000 Shift+C
+1 páciens Shift+1
Minden fejlesztés kész Ctrl+C
Földrengés Shift+Q
Vészhelyzet Ctrl+E
A páciens kinézete megváltozik Shift+L
A páciens betegsége megváltozik Shift+I
+ Doktor speciális tudással Ctrl+S
Minden tárgy Shift+Ctrl+C
Játék elvesztése F11
Hónap végére ugrás Ctrl+M
Év végére ugrás Ctrl+Y
Pálya megnyerése F12