A játék természetesen az Astérix & Obelix című rajzfilm alapján készült, ezúttal a főszereplő Astérix. Kitűnően megrajzolt karakterek és helyszínek, hosszú részletesen kidolgozott történet és játékmenet jellemzi. A Coktel Vision 1989-ben nagyot alkotott, nem először és nem is utoljára karrierjük során!

Érdekes, hogy ez a cím többféle platformra is megjelent, hiszen az egyszerűbb rajzfilm szerű grafikával minden gép meg tudott birkózni. Én tapasztalatból a PC-DOS verziót tudom bemutatni, de megjelent Commodore 64-re, és seregnyi más gépre is.

A történt középpontjában természetesen a Gallok és Rómaiak háborúskodása áll. A történet mesélés többé kevésbé lineáris, ahogy haladsz előre, úgy kell mindig mást tenned, változik a célod, és az eszközeid.


Obelix ugyan egy Rómait vett célba egy Menhírrel, mégis szegény Panoramix (a varázsló) fejére sikerült dobnia, amitől a druida kicsit megzavarodott. Pedig, egyedül ő képes olyan varázsitalt kikevernie amitől visszanyerhetné józan eszét, de hogy, ha még a saját nevére sem emlékszik? Ami még ennél is rosszabb, ANNAK a bizonyos italnak a receptjére sem emlékszik, amitől a Gallok nagy erőt kapnak, hogy megvédjék magukat a Rómaiaktól.

Egy sötét, mennydörgős éjjelen Polix a furfangos jós tesz látogatás a Gall faluba. A Gallok akik már attól is tartanak, hogy egyszer az ég rájuk fog esni, könnyen lenyűgözhető alanyaivá váltak a jós jövendő mondásainak. Polix ezért természetesen szállást és kosztot kért cserébe. A jóslat sem volt túl derűs.

Így hát, egyedüli józan személyként Astérix indul, hogy előkeresse a varázs főzethet szükséges alapanyagokat. Ehhez az erdőben sokféle növény mintáját szedi fel. Egyszerre csak pár dolog lehet nála. Még a Római erődítményhez is elmerészkedik.

A játék során Asterix bárhova mehet a virtuális világban. A Gall faluban vásárolhat olyan tárgyakat amiket később használva könnyebben veheti az akadályokat.

Ha elég alapanyagod van, a Gall falu legvégéhez (balra) kell menni, ahol Panoramix van és az üstje. Itt neked kell megmondanod azt, hogy Panoramix melyik 3 alapanyagot keverje bele a főzetbe. Utána megkóstoltadhatod vele, vagy pedig egy Római fogollyal, amit a játék során fogtál el.

A pénzedet (szesztercia), úgy is növelheted, hogy a Római bázison, vagy a Jóssal fogadsz kocka játékon.

Az erdő bizonyos részeinél vaddisznóval találkozol. Ilyenkor megfutamodhatsz (nem fog követni), vagy pedig felveheted a harcot, így növelve a pontjaidat. Visszavonulásnál pontot veszítesz. Harcolni a Rómaiak ellen is lehet, mind verbálisan és fizikálisan. Amíg helyre nem jött Panoramix, és nincs kész A mágikus varázslötty, addig ne hősködj, mert Asterix hamar kifárad.

A végső cél? Legyőzni a Rómaikat, vagy legalábbis visszaverni őket, a varázsital segítségével!