A Disney által fémjelzett Aladdin rajfilm és annak játék változata óriási sikernek örvendett a 90-es évek folyamán. Nem csoda, hogy a Virgin Interactive technikai segedelmével elkészült a platformjáték változat olyan klasszis gépekre mint Amiga, MS-DOS, NES, Game Boy, Windows és természetesen az én személyes kedvencem a Sega Megadrive (aka Genesis) gépre is.

Habár az 1993-as megjelenés idejében már az ID kopogott az ajtón a 3D világgal kecsegtetve, és a platform játékok elérték a kiforrottsági fokuk csúcsát, a Sega tudta hogyan lehet sikerre vinni egy játékmenet szempontjából egyszerűbb platformert. A Sega így megbízta a Virgint hogy dobják össze a motort, és a Disney animátoraival közösen tradicionális kézzel rajzolt grafikát készítettek a játéknak. Ettől a játék nagyon szép lett, óriási egybefüggő pályákat kínált, de volt egy hátulütője is. A háttér és az előtér kicsit egybefolyt, nehéz volt eldönteni mik az igazi platformok, mivel lehet interakcióba lépni stb.

Történet

A játék többé kevésbé a rajzfilm eseményeit követi, de el tudom képzelni hogy aki nem látta a rajzfilmet annak kicsit zavaros lehet értelmezni a történetet. Az jó, hogy a pályák között átvezető képsorok vannak, amin egyes karakterek elmondanak egy-egy dialógust, de kicsit rövidek a párbeszédek, kevés szereplő tűnik fel, sőt egy vélhetően hiba miatt egyszer Abu képe jelenik meg egy gonoszkodó mondatnál :) Jaffar motivációja, vagy a hercegnő és Aladdin háttere (egyáltalán létezése) nem nagyon derül ki...

Játékmenet

Természetesen a Aladdint a történet protagonistáját kell irányítanunk, akinek néhány közepesen hosszú platform pályán kell végigrohannia. A helyszínek a rajzfilmből lettek kölcsönözve természetesen, pl. Agrabah utcái és háztetői. De egyes helyek véleményem szerint csak nevükben és témájukban hasonlítanak a rajzfilmhez, erre jó példa a szultán tömlöce ami a filmben nincs túldiszponálva, a játékban viszont egy nehéz, hosszú pálya van ráépítve...

Aladdin közelre egy karddal tud támadni, vagy távolra almákat tud dobálni. Az almák végesek, de a pályákon fel lehet szedni és pótolni azokat.

Fel lehet szedni még drágaköveket, amit életért és folytatási lehetőségért lehet beváltani a pálya bizonyos szakaszán felbukkanó utazó kereskedőnél. A Dzsinn és Abu ikonok begyűjtése esetén az adott pálya után bónusz kör jön be.

A Dzsinn összegyűjtése egy mini játékot eredményez ami egy félkarú rablóhoz hasonlít, jól kell időzíteni és almát, drágakövet, extra életet lehet nyerni. Ha Jaffar képe jön ki, vége a mini játéknak és minden folytatódik tovább.

Az Abu bónusz körében Abut kell irányítani és a cél minél több bónusz tárgy felszedése amik az égből potyognak folyamatosan. Közben ki kell kerülni a nehéz tárgyakat mint pl. vázák és kövek.

A platformer részek grafikája mint említettem nagyon szépek. Maga a kihívás közepes, néhol bele lehet futni "direkt nehézre" megírt feladványokkal (nem szép dolog), pl. sötét lila háttéren lila színű denevért vedd észre és kerüld ki, vagy felrobbanó csontvázak aminek a csontjai sebeznek és kikerülhetetlen stb.. Ennek ellenére néhány próbálkozással és újrakezdéssel és türelemmel abszolút végigvihető aránylag hamar. Ha meg emulátorban gyors mentéseket is igénybe veszel akár 1-2 óra alatt.

Külön kiemelném a rengeteg interaktív pálya elemet, hisz nem csak támadni meg ugrabugrálni kell/lehet. Köteleken lehet csúszni, repülő szőnyegen ide-oda menni, póznán lecsúszni, pörögni és a többi. Ezek fel tudják dobni a játékélményt.

Főellenségek is vannak egyes pályák végén, ám érdekes módon azok nem annyira nehezek. A végén Jaffar tud nagyon szemét lenni, rá kell érezni és az is menni fog.

Végítélet

A megjelenésekor a sajtó méltatta a játékot, és még mai szemmel is egy kellemes platformer. Látszik hogy meg van tervezve, és nagy hangsúlyt fektettek a grafikai megjelenésre. Próbálja meg ezt egy Flash játék fejlesztő csapat utánuk csinálni manapság, és megemelem a virtuális kalapom...


Videó


Csalások

Csalás menü

Nyisd meg a beállítások képernyőt, és nyomd le egymás után az A, C, A, C, A, C, A, C, B, B, B, B gombokat. Ezzel aktiváltad a csalás módot, és ezután kiválaszthatod a pályát stb.

Pálya átugrása

Állítsd le a játékot (Pause), majd: A, B(2), A(2), B(2), A