A Frogger egy "arcade" típusú játék, először 1981-ben jelent meg, a Konami fejlesztése. A játékipar aranykorában, - vagy egyesek szerint őskorában - jelent meg, és több évtizedig jelen volt a különböző konzolok és számítógépek repertoárjában.

A játék célja, hogy békákat juttass vissza az élőhelyükhöz, egyesenként. Ehhez forgalmas autópályán kell átkelniük, és egy veszélyekkel teli folyóval is meg kell birkózni. Az út során bónuszokat lehet szerezni.

A játék elején 3, 5 vagy 7 élettel, jobban mondva békával kezd a játékos. A békákat a képernyő aljától a képernyő tetejéig kell elnavigálni. A képernyő alsó felén az autópálya, a felsőn a folyó helyezkedik el. Az autópályán a legkülönfélébb járművekkel lehet találkozni, ez függ attól az eredeti, vagy egy feldolgozással játszol. A folyón csordogáló farönkök vannak és rájuk lehet ugrani. Emellett krokodilok, és teknősök is nehezítik a továbbjutást. A játék időre megy, és természetesen minél több béka sértetlen megmentése a cél - a képernyő tetejéhez eljuttatni.

A játékban többféleképpen lehet életet veszíteni:

  • A békát elüti egy jármű
  • A béka beleesik a folyóba
  • A béka belefut egy kígyóba, vagy krokodilba
  • A béka olyan partra érkezik, amit egy krokodil őriz
  • A béka túl sokáig marad egy teknősön
  • A béka a képernyőn kívül reked, mert túl sokáig volt egy farönkön, vagy békán
  • A béka olyan partra érkezik, ahol már van egy béka
  • A béka nem ér partot időben

Mivel az eredeti változatot (Atari 2600) csak (négy irányú) Joystick-al lehetett irányítani, elég nehéz játék. Szerencsére a képernyő közepén van egy sáv, ahol meg lehet állni és felkészülni a folyós szakaszra.

A játék érdekessége, hogy a játék két verziója is megjelent Atari 2600-ra, mivel a Konami egyaránt licencelte a Parker Brothers, és Sierra On-Line vállaltoknak is.

A játék több filmben, könyvben és a médiában is számos alkalommal szerepelt.


Videó